Kétnapos pekingi látogatást tesz az orosz államfő.
Szerző(k): Kiffer AnnaA rendkívül megosztó javaslattól korábban egyszer már elállt a kormány.
Szerző(k): Zádori BenceHatalmas az optimizmus a befektetők körében, teletankolták magukkal részvényekkel és alaposan elköltötték erre a rendelkezésükre álló pénzt. Ugyanakkor az ingatlanszektor megítélése olyan mélypontra jutott, mint amire utoljára a 2008-as globális pénzügyi válság mélypontján volt példa.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásMár az első négy hónapban ötödével nőtt a magyar turisták vendégéjszakáinak száma Horvátországban az egy évvel korábbi, rekordnak számító időszakhoz képest, és hasonlóan emelkedő szintet várnak egész évben – közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi igazgatója kedden budapesti sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraEurópa gőzerővel készül az EP-választásokra, az uniós polgárok pedig bőven tisztában vannak azzal, hogy nagy a tét. Az ukrajnai háború felelősségteljesebbé tette az uniós lakosságot, nem igaz, hogy az átlagpolgárt nem érdekli a politika.
Szerző(k): H. A.Május 21-én éjfélig lehet átnézni a NAV által elkészített szja-bevallási tervezetet. Ennek során módosítani, kiegészíteni és elfogadni lehet a bevallást, mely teendőket nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni.
Szerző(k): Zádori BenceAz iBanFirst összegyűjtötte, milyen kihívásokkal kell szembenézniük a nemzetközi szinten terjeszkedő régiós vállalatoknak. A márkaimázs és a munkaerő utánpótlása, de még a finanszírozás is veszélybe kerülhet.
Szerző(k): H. B.Minden ötödik számla a Gránit Banknál nyílt 2023-ban, rekorderedményt hozott a tavalyi év.
Szerző(k): H. B.Az ukrán-orosz háborúra reagálva az Európai Unió a közelmúltban újabb gazdasági szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben. Az egyik legfontosabb változás, hogy bizonyos, az orosz cégek vagy szervek részére nyújtható, biztosítható vagy értékesíthető szolgáltatások, amelyek eddig a szankciók alól mentességet élveztek, 2024. június 20. napjától csak hatósági engedély birtokában végezhetők majd.
Szerző(k): Eisenkrammer Nóra